Ökölvívás/UFC

Az elhalasztott mérkőzésekre szóló fogadások 30 napig érvényesek. Ha bármely versenyzőt lecserélik, a fogadások érvénytelenek és a téteket visszafizetjük.

Fogadási szempontból a mérkőzés az első menet első gongszója után kezdődik.

Amennyiben az egyik versenyző nem reagál a következő menetet jelző gongszóra, az ellenfél számít az előző menet nyertesének.

Amennyiben egy mérkőzést Döntés nélkülinek nyilvánítanak, minden fogadás érvénytelen és a téteket visszafizetjük, kivéve azoknál a piacoknál, ahol az eredmény már ismert.

A mérkőzés nyertese

Mindkét bokszolóra ajánlunk nyereményszorzót. Döntetlen esetén a fogadások érvénytelenek és a téteket visszafizetjük, beleértve a Többségi döntetlennel végződő mérkőzéseket is. A fogadásokat a ringben elhangzó hivatalos eredmény alapján rendezzük. Utólagos fellebbezés/változtatás nem számít (kivéve, ha az eredményt emberi hiba miatt változtatják meg).

Minden fogadás áll, függetlenül a menetek számának megváltozásától.

Mérkőzés kimenetele ötesélyes / Győzelem módja

A fogadásokat a hivatalos eredmény alapján rendezzük.

Döntetlen vagy technikai döntetlen - a Döntetlen a pontozólapok alapján megállapított döntetlen. Technikai döntetlen az, amikor a bíró az 5. menet előtt megállítja a mérkőzést, bármilyen kiütés, technikai kiütés vagy leléptetéstől eltérő indokkal.

KO vagy TKO - Kiütésnek (KO) számít, ha egy bokszoló a tízes rászámolást követően sem áll fel. Technikai kiütésnek (TKO) számít a 3 leütéses szabály vagy a bírói közbelépés. Bármely sarokból történő feladás, technikai KO-nak minősül, kivéve, ha ez idő alatt a mérkőzést a bírok döntik el, pontozó kártyák segítségével döntik el, vagy kihirdetik a nincs küzdelmet (No Contest).

Technikai döntés - A döntést a pontozók pontozólapjain szereplő eredmények határozzák meg. A Technikai döntést a bírók olyan pontozólapja alapján határozzuk meg, melyek nem a kihirdetett menet végén kerülnek nyilvánosságra.

Többségi döntés - a döntést a bírók hozzák meg egymás között a pontozókártyák alapján. Többségi döntésnek azt nevezzük, amikor az egyik bokszoló több pontot szerez két bíró pontozókártyáján, de a harmadik bíró mindkét bokszolónak ugyanannyi pontot ítél (döntetlen).

Megosztott döntés - a döntést a bírók hozzák meg egymás között a pontozókártyák alapján. Megosztott döntésnek azt nevezzük, amikor az egyik bokszoló több pontot szerez két bíró pontozókártyáján, de a harmadik bíró a másik bokszolónak ítél több pontot.

Egyhangú döntés - a döntést a bírók hozzák meg egymás között a pontozókártyák alapján. Egyhangú döntésnek azt nevezzük, amikor az egyik bokszoló több pontot szerez mindhárom bíró pontozókártyáján.

Diszkvalifikált ellenfél - diszkvalifikációról akkor beszélünk, ha a mérkőzést megállítják még a KO, TKO vagy bírói döntés előtt, mert az egyik vagy mindkét résztvevő többször is szándékosan szabálytalankodott vagy megszegte a szabályokat és a bíró diszkvalifikálja az egyik vagy mindkét résztvevőt. Ennek eredményeként a diszkvalifikált bokszoló automatikusan elveszíti az összecsapást.

Minden fogadás áll, függetlenül a menetek számainak megváltoztatásától.

Összesített menetek

Rendezési szempontból, ha fél menetről van szó, akkor az adott menetből 1 perc 30 másodperces rész határozza meg a Fél alatt vagy felett típusú fogadási módot.

Abban az esetben, ha a mérkőzés meneteinek száma megváltozik a piac létrejöttét követően, minden fogadás áll, kivéve, ha a menetek új száma magasabb az összesített kiírt menetek számánál.

Speciálisan az UFC-nél, ahol fél menetet hirdetnek ki, akkor a vonatkozó menetnél a 2 perc, 30 másodperces idő alapján állapítjuk meg a felett, alatt piacok eredményét.

Fogadás menetre vagy menetekre

Amennyiben a mérkőzés meneteinek száma megváltozik, a már megtett menetekre szóló fogadások érvénytelenek és a téteket visszafizetjük.

Rendezés szempontjából a fogadás menetre vagy menetekre egy versenyzőre vonatkozik, aki KO, TKO vagy leléptetés által nyer az adott menet vagy menetek alatt. A mérkőzés végét megelőző technikai döntés esetében, minden fogadást Döntéssel nyertként rendezünk.

Élő fogadás

Megnyeri a mérkőzést - 3 esélyes: A döntetlenre kínált szórzókat is tartalmazza.

Nincs fogadás döntetlenre: amennyiben döntetlen születik, beleértve azokat a mérkőzéseket, ahol a mérkőzés többségi döntetlennel ér véget, minden fogadást érvénytelenítünk és a téteket visszatérítjük.

Győztes kétesélyes: Olyan mérkőzésekre vonatkozik, ahol a döntetlen nem lehetséges. Pl.: Prizefighter

Mérkőzés kimenetele ötesélyes piac: (lásd mérkőzés előtti Mérkőzés kimenetele szabályok).

Mérkőzés kimenetele négyesélyes: Olyan mérkőzésekre vonatkozik, ahol a döntetlen nem lehetséges. Pl.: Prizefighter

Összesített menetek kétesélyes: A teljesített menetek számítanak. A fogadás rendezéséhez azt a menetet használjuk, amelyben a mérkőzés véget ért. Amennyiben az egyik fél a székén ülve, pl. a 9. és 10. menet között lép vissza, akkor a 9. menet számít a fogadások rendezésénél, tehát az utolsó teljesített menet.

Fogadás menetekre/Fogadás menetre: A fogadások rendezése szempontjából a menetekre vagy egy menetre való fogadás esetén arra fogad, hogy a bokszoló KO, TKO vagy leléptetés által nyer az adott menet vagy menetek közben. Amennyiben a mérkőzés idő előtt technikai döntéssel ér véget, úgy a fogadásokat Pontozásos győzelemként rendezzük. Amennyiben az egyik fél a székén ülve, pl. a 9. és 10. menet között lép vissza, akkor a 9. menet számít a fogadások rendezésénél, tehát az utolsó teljesített menet. Abban az esetben, ahol a döntetlen nem lehetséges, pl. Prizefighter, a Döntetlen/Technikai döntetlen lehetőség nem elérhető.

A mérkőzés végig megy: A fogadások rendezése szempontjából a hivatalosan kiírt menetek mindegyikének be kell fejeződnie, hogy a fogadásokat Igenként rendezzük.

Prizefighter bajnokság

Mérkőzés végső győztese/Nevezze meg a döntősöket/Döntő kombináció/Bejut a döntőbe - Nem induló esetén nincs fogadás. A fogadások érvényességéhez a megnevezett Prizefighter eseménynek be kell fejeződnie.

Győztes ág - Nevezze meg azt az ágat (alsó/felső), ahonnan a győztes kikerül. A fogadások érvényességéhez a megnevezett Prizefighter eseménynek be kell fejeződnie.

Kiesés ideje - A fogadások azután lépnek érvénybe, miután a versenyző ringbe lépett és a megnevezett versenyzők első menetét jelző gong megszólalt az első bajnokságban. Ha egy résztvevő visszalép az első küzdelem előtt, vagy visszalép a küzdelmek között (pl. a résztvevő megnyer egy negyeddöntő küzdelmet, de nem lép ringbe az elődöntő kezdetét jelző gong megszólalásáig), a fogadásokat érvénytelenítjük.

Minden Prizefighter küzdelemnél, a mérkőzés kimenetele egy 4 esélyes piac lesz (nincs döntetlen lehetőség). Amennyiben egy küzdelmet a pontozóbírok döntetlenre hoznak, akkor a fogadások rendezésénél a bíró döntését vesszük figyelembe.

Továbbá, ha az egyik küzdőfél visszalép sérülés miatt bármely Prizefighter küzdelemben, akkor ezt TKO-ként rendezzük, a hozzátartozó menettel.

Mérkőzés speciális

Leütés szerzése

Rendezési szempontból a leütés egy versenyző kiütését vagy a nyolcas kötelező rászámolást jelenti (a bíró által jelzett elcsúszás nem számít).

Harold Lederman speciális

Tippelje meg, hogy az első három menetet követően az HBO-s Harold Lederman pontozólapján ki fog vezetni. A küzdelemnek a negyedik menet kezdetéig kell tartania, hogy a fogadások

Fogadások rendezése

A fogadások rendezéséhez a vonatkozó verseny vagy esemény hivatalos eredményszolgáltatója vagy a hivatalos weboldal által biztosított statisztikákat használjuk. Amennyiben a hivatalos eredményszolgáltató vagy a hivatalos weboldal nem áll rendelkezésre, vagy jelentős bizonyíték van arra, hogy a hivatalos eredmény szolgáltatója vagy a hivatalos weboldal által közölt információ hibás, úgy a fogadások kiértékelésénél független forrásokat használunk.

Következetes, független bizonyíték hiányában, vagy jelentős ellentmondó bizonyíték jelenlétében, a fogadásokat a saját statisztikáink alapján fogjuk rendezni.